💣 A nagy gazdasági világválság és hatásai
Egy kis szünet után újra TrueSight. Köszönjük a türelmeteket, a szerkesztőségnek is szüksége volt egy kis feltöltődésre.
Ha már korábban írtunk az aranystandardról, akkor nem mehetünk el szó nélkül a nagy gazdasági világválság mellett sem, tekintve, hogy a 20. század egyik legjelentősebb eseményének tekinthető, amely komoly hatással volt nemcsak a világgazdaságra, hanem a politikai helyzetre is.
A válság kezdete az Egyesült Államokban, az 1929. október 24-én bekövetkezett "fekete csütörtök" néven elhírestült tőzsdei összeomlással indult, és az 1930-as években több hullámban érintette a világ különböző részeit.
A válságnak számos kiváltó oka volt, amik közül az egyik a túlzott spekuláció. Mindenki, aki látta a Nagy Gatsbyt tudja, hogy a "dübörgő húszas évek" időszaka előzte meg az összeomlást. Ez a periódus a mértéktelen gazdasági növekedés időszakát jelentette. Az USA-ban 1922 és 1929 között a GDP évente átlagosan 4,7%-kal nőtt, miközben a munkanélküliségi ráta 6,7%-ról 3,2%-ra csökkent. Az Egyesült Államokban a teljes vagyon több mint kétszeresére nőtt, bár a növekedés nagy részét a leggazdagabb amerikaiak élték meg. Emellett a magánszemélyek is egyre nagyobb mértékben kezdtek befektetni. Emellett a pénzintézetek is egyre jobban bekapcsolódtak a tőzsdei spekulációba. A 1920-as években az Egyesült Államokban fellendült a tőzsdei tevékenység, sok befektető hitelt vett fel, amit aztán részvényekbe fektettek. Ennek eredményeként a részvényárak irreálisan magasra nőttek. De nem volt minden olyan “dübörgő”, mint amilyennek látszott. A fogyasztók többet költöttek, mint amennyit megengedhettek maguknak, a vállalatok pedig túltermeltek, hogy lépést tartsanak ezzel a kereslettel.
Azonban a spekulációhoz eleve kellettek az I. világháború utáni döntések és gazdaságpolitikai folyamatok. Németországnak rengeteg jóvátételt kellett fizetnie, amit pénznyomtatással próbáltak megoldani, ami aztán hiperinflációs összeomláshoz vezetett. Ezenkívül a többi ország is rálépett az inflációs gazdaságpolitika útjára. Folyamatosan növelték a pénzkészletüket és nem ismerték azt el, hogy a nemzeti valuták a Nagy Háború ideje alatt és után jelentős leértékelődésen mentek keresztül. Ergo kötötték az ebet a karóhoz, nem igazították az új árfolyamokhoz a rendszert, hanem inkább kivezették azt. Az 1922-es genovai egyezményben rögzítették azt, hogy innentől kezdve nem csak az arany, hanem az amerikai dollár és az angol font is funkcionálhat tartalékvalutaként. A fenti tényezők együttesen fújták fel az ingatlanpiaci és tőzsdei buborékot, aminek a következménye egy hatalmas válság lett, aminek kezdetére a tankönyvek csak “fekete csütörtökként” hivatkoznak.
A piac túlfűtött helyzetét észlelve a tapasztalt befektetők 1929 őszén elkezdtek profitot realizálni és a részvényárfolyamok kezdtek meginogni. Az árak először 1929. október 24-én, csütörtökön zuhantak be, amikor a piacok 11%-kal alacsonyabban nyitottak, mint az előző napon. A "fekete csütörtököt" követően a piac rövid ideig emelkedett, a következő hétfőn azonban az árak ismét zuhanni kezdte és sok tőkeáttéttel kereskedő befektetőt likvidáltak. Nagybani pánik tört ki, ami további eladásokhoz vezetett.1929-től 1932 júliusáig a piac értékének több mint 85%-át veszítette el. A Dow Jones ipari átlag az 1929-es 381,17-es csúcsról 1932-ben 41,22-re süllyedt.
Az 1920-as évek fogyasztási fellendülését a tömegtermelés hajtotta. Ugyanakkor számos vállalatnál túltermelést is eredményezett. Már a válság előtt is veszteségesen kezdték el eladni az árukat. Hasonló válság zajlott a mezőgazdaságban is. Az első világháború alatt a gazdák több gépet vásároltak, hogy növeljék a termelést - ez a költséges lépés eladósította őket. A háború utáni gazdaságban azonban végül sokkal több készletet termeltek, mint amennyire a fogyasztóknak szükségük volt. A föld és a termények értéke zuhant. Ez mind a mezőgazdasági, mind az ipari árak csökkenéséhez vezetett, ami megtizedelte a nyereséget és ártott az amúgy is túlterhelt vállalkozásoknak. Emellett a politika továbbra is makacsan ragaszkodott a háború előtti árakhoz és bérekhez, ezért még ár- és bérszabályozást is bevezettek (Mint Fehéroroszországban, ahol Lukasenko 2022 őszén nemes egyszerűséggel betiltotta az áremelést). Természetesen ez kontraproduktív volt, hiszen nem hagyta az áraknak, hogy a szabadpiacon találják meg az egyensúlyt, emiatt bizonyos termékekből felesleg, másokból hiány keletkezett. Azt hiszem nem kell visszamennünk 90-100 évet az időben, hogy a saját bőrünkön is tapasztalni tudjuk az árszabályozás és az infláció hatását :’)
Gazdasági recesszió idején a fogyasztók kevesebbet költenek, ami a vállalatokat a termelés csökkentésére kényszeríti. A kevesebb termelés miatt a vállalatok elbocsátásokba kezdenek, ami növelte a munkanélküliségi rátát. Az egészséges munkanélküliségi ráta az USA-ban 3-5% között mozog. A nagy gazdasági világválság csúcspontján, 1933-ban a munkanélküliségi ráta 24,9% volt és 1939-ben még mindig 17,2%-on állt.
A válság következményei és hatásai a gazdaságra
Munkanélküliség: A válság következtében jelentős mértékben nőtt a munkanélküliség szerte a világon. Az Egyesült Államokban az 1933-as csúcsponton elérte a 25%-ot, míg Európában szintén magas munkanélküliségi ráták alakultak ki.
Gazdasági visszaesés: A válság során számos országban jelentős gazdasági visszaesés következett be. A világgazdaság összességében több mint 15%-kal esett vissza az 1930-as évek elején. Az ipari termelés, a beruházások és a fogyasztás egyaránt drasztikusan csökkentek.
Bankok összeomlása: A válság során a világ számos részén tömeges bankösszeomlások történtek, amelyek pénzügyi pánikot és bizalomvesztést eredményeztek. Az Egyesült Államokban több mint 9000 bank ment csődbe a válság ideje alatt.
Defláció: A válság következtében a világgazdaságban defláció jelentkezett, vagyis az általános árszint csökkent. A csökkenő kereslet és a növekvő munkanélküliség miatt az árak folyamatosan esni kezdtek, ami tovább rontotta a gazdasági helyzetet.
Politikai következmények: A válság komoly politikai következményekkel járt. Az emberek elégedetlensége miatt számos országban populista és nacionalista mozgalmak erősödtek meg. A legjelentősebb példa erre Németország, ahol a gazdasági válság hozzájárult Adolf Hitler és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt hatalomra jutásához.
A válságból való kilábalás
A válságból való kilábalás több országban is állami beavatkozással kezdődött. Az Egyesült Államokban például Franklin D. Roosevelt elnök bevezetett egy új gazdaságpolitikai programot, az úgynevezett New Dealt, amely nagyszabású állami beruházásokat, infrastrukturális fejlesztéseket és szociális programokat foglalt magában. Ezek a lépések hozzájárultak a gazdaság élénküléséhez és a munkanélküliség csökkenéséhez. A New Deal törvényhozása a kormányzati szabályozás új korszakát is bevezette - és azt az alapkoncepciót, hogy még a szabad vállalkozói rendszerre is ráfér némi állami felügyelet. Mérföldkőnek számító intézkedések:
Az 1933-as Glass-Steagall-törvény, amely az érdekellentétek és az 1929-es összeomláshoz vezető spekuláció megelőzése érdekében elválasztotta a befektetési banki tevékenységet a kereskedelmi banki tevékenységtől.
A Federal Deposit Insurance Corporation (FDIC) megalapítása a bankok felügyelete és a fogyasztói számlák védelme érdekében, az FDIC betétbiztosításon keresztül (április végén pl. ők segítettek a becsődölt First Republic Bankon, mielőtt a JPMorgan felvásárolta volna).
Az Értékpapír- és Tőzsdebizottság (SEC) létrehozása a tőzsde felügyelete, az értékpapírokkal kapcsolatos jogszabályok megalkotása és a befektetők védelme a csalárd gyakorlatokkal szemben.
Mind közül talán a legfontosabb, hogy végre bevállalták a dollár leértékelését: A hazai piacon 20,67 dollár/uncia áron felvásárolták az egész készletet, amit aztán 35 dollár/uncia áron értékesítettek a nemzetközi piacon. Instant 41% csökkenés, ami elkerülhetetlen következménye volt az előző 10-12 év inflációs politikának.
Európában is hasonló állami beavatkozásokra került sor, amelyek közül a legjelentősebb a náci Németország által bevezetett autarkikus (azaz zárt) gazdaságpolitika és a hadiipar fejlesztése volt. A második világháború kitörése előtt több ország is lassú gazdasági fellendülést mutatott, bár a munkanélküliség még mindig magas maradt.
A háború utáni időszakban a világgazdaság új alapokra helyeződött, és új intézmények jöttek létre a nemzetközi gazdasági együttműködés elősegítésére. Ilyen intézmények voltak például a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és a GATT, amely később a Kereskedelmi Világszervezetté (WTO) alakult.
Az 1929-33-as nagy gazdasági világválság komoly tanulságokkal szolgált a kormányok és a gazdaságpolitikusok számára. A válság rávilágított arra, hogy a túlzott spekuláció, a gazdasági egyensúlytalanságok és a protekcionista intézkedések károsak lehetnek a világgazdaság szempontjából. Emellett a válság azt is megmutatta, hogy az állami beavatkozás és a nemzetközi együttműködés fontos szerepet játszik a gazdasági stabilitás fenntartásában. Amit azonban a világ mind a mai napig nem ismert fel az az, hogy egy gyenge valután (értsd: inflálható) alapuló gazdaságban folyamatosak lesznek a buborékok és válságok. Az I. világháború előtt virágzott a kereskedelem és az országok viszonylagos békében éltek egymással, a 20. század nagy részében pedig pont ennek az ellenkezője valósult meg. Ha nem áll stabil lábakon egy kormány, ország vagy pénznem, akkor az óhatatlanul is a szélsőségek erősödéséhez vezet.
Ha szeretnéd támogatni a TrueSightot, akkor ezen a gombon megteheted. Nem várjuk el, de nagyra értékeljük!
A válságnak hosszú távú hatásai is voltak a gazdasági gondolkodásban. Az ún. keynesiánus gazdaságpolitika, amely az állam aktív szerepét hangsúlyozza a gazdaság stabilizálásában és a munkanélküliség csökkentésében, nagymértékben meghatározta a 20. század közepének gazdaságpolitikáját. A válság és a keynesiánus válaszok tapasztalatai hozzájárultak ahhoz, hogy a kormányok és a központi bankok nagyobb figyelmet fordítsanak a gazdasági stabilitásra, a munkanélküliség csökkentésére és az infláció ellenőrzésére a későbbi évtizedekben. Ezzel együtt Keynesről is minimum megoszlanak a vélemények: ő azt vallotta, hogy egy ország fejlettségi szintjét az aggregált kereslet és az állami kiadások nagysága határozza meg. Szerinte a növekvő háborús kiadások miatt csökkent a munkanélküliség és ezt sikerként könyvelhetjük el. Azért az könnyen belátható, hogy összkereslet és összkereslet között van különbség. Vannak jobb módszerek is a munkanélküliség csökkentésére, mint a sok millió áldozatot követelő háborúk.
A következő rész tartalmából…
Érdemi változást Truman elnöksége hozott, aki a II. világháború után 75%-kal csökkentette az állami kiadásokat, eltörötle az ársapkákat, a gazdaság pedig fellélegezhetett. A kereslet és a kínálat újra találkozott egymással, az árak pedig helyreálltak maguktól a piacon és betölthették funkciójukat. Persze tökéletes megoldást ez sem adott, mert az 1920-as évektől az inflációs politika maradt érvényben, ami visszatérő válságokat és ciklikusságot eredményezett. A következő fejezet a Bretton Woods-i rendszer néven híresült el, ahol is a győztes hatalmak megállapodtak abban, hogy ezután az amerikai dollár fogja betölteni a tartalékvaluta szerepét, ami akár még működhetett is volna. Hogy miért lett ebből is válság, azt majd a következő részben.
Köszi, hogy itt voltatok velünk, és egy jó tanács azoknak, akik emailben olvasnak minket: a Gmail számítógépes verzióján simán áthúzod a levelet a promóciók mappából a bejövőkhöz, és alul meg fogja kérdezni, hogy a továbbiakban oda érkezzenek-e a TrueSight levelei…Az “igen” a helyes válasz.
Azt pedig külön megköszönjük, ha megosztod a TrueSight-ot a barátaiddal, ismerőseiddel, hidd el, hogy értékelni fogják. Mindenki szereti azokat, akik minőségi tartalmakat közvetítenek. Az utóbbiban te tudsz segíteni, mi pedig a tartalmakon dolgozunk gőzerővel.
Hiányoznak a tényszerű közlésekből a hivatkozások és a szakmai alátámasztás. Azért ez nem ilyen fekete-fehér... sztem
Azért ezt a cikket fenttartásokkal kell olvasni. Vannak benne valótlan állítások, pl.: " Az I. világháború előtt virágzott a kereskedelem és az országok viszonylagos békében éltek egymással" - Ezt abszolút nem tudtam értelmezni, azután, hogy már előtte másfél évszázaddal ilyen háborúk voltak, mint 1757-63 között a 7 éves háború (1. világháború - Churchill). Aztán a 19. században a Napóleoni háborúk, Krími-háború, Porosz háborúk, Ópium háborúk. Ezen felül rengeteg forradalom (itthon '48), amerikai polgárháború, és még rengeteg háború és polgárháború Európán belül és kívül is. Szerintem ez minden csak nem béke (még viszonylagos sem).